Házasságkötés Magyarországon

A Svédország budapesti nagykövetsége nem rendelkezik esketési joggal, ezért a nagykövetségen nincs lehetőség házasságkötésre. A magyar törvények értelmében csak a polgári esküvő érvényes, melyet általában a lakhely szerinti polgármesteri hivatalban tartanak. A párnak jóval az esküvő tervezett időpontja előtt be kell jelentkeznie az anyakönyvvezetőnél, aki továbbítja a dokumentumokat az illetékes kormányhivatalnak, mely megvizsgálja, hogy a benyújtott okiratok megfelelőek-e.

 
Javasoljuk, hogy először az anyakönyvvezetővel vegyék fel a kapcsolatot a részletek tisztázása érdekében!
 
A követség kétnyelvű (magyar-angol) tanúsítványát a kormányhivatalok a minisztériummal történt egyeztetés alapján további fordítások benyújtása nélkül is elfogadják, ehhez azonban arra van szükség, hogy a követségen valamennyi, a tanúsítványban szereplő, mindkét félre vonatkozó okiratot eredeti példányban vagy hiteles másolatban bemutassák.
 
Lehetőség van arra is, hogy a svéd fél az Adóhivatal (Skatteverket) formanyomtatványán kiállított igazolást kapja svéd vagy angol nyelven, ebben az esetben az ügyfél feladata és költsége valamennyi dokumentum hivatalos fordításának elkészíttetése.

Magyarországon csak az OFFI (Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda) adhat ki hiteles fordítást. További információért keresse fel a www.offi.hu honlapot.
 
A házasságkötési tanúsítvány kiállításához mindkét félnek személyesen meg kell jelennie a nagykövetségen, és be kell mutatnia az alábbi dokumentumokat:

a svéd fél:

- érvényes személyazonosító okmány

- új, teljeskörű személyiadat-igazolás, mely tartalmazza a szülők nevét is, az Adóhivataltól közvetlenül a követségre faxolva

- elváltaknak: jogerőre emelkedett végzés a válásról Brüsszel II-es melléklettel ellátva

- özvegyeknek: házassági és halotti anyakönyvi kivonat vagy az elhunyt házastárs személyiadat-igazolása

a magyar fél:

- érvényes személyazonosító okmány

- születési anyakönyvi kivonat

- családiállapot-igazolás

- elváltaknak: jogerőre emelkedett végzés a válásról

- özvegyeknek: házassági és halotti anyakönyvi kivonat

A tanúsítvány kiállítása illetékköteles.

Figyelem! A magyar-svéd kettős állampolgársággal rendelkező személyekre a magyar törvények vonatkoznak. Nekik valamennyi korábbi házasságot, válást, illetve névváltoztatást regisztráltatniuk kell Magyarországon. Az erre vonatkozó kérvényt az anyakönyvvezetőnél kell benyújtani.