Hírek

Jul 3 2009

A magyarországi svéd uniós elnökség hivatalos megnyitója

Közel 200 fő részvételével zajlott le a magyarországi svéd uniós elnökség hivatalos megnyitója az OSA Archívumban július 2-án.

Rév István, az Archívum igazgatója mondott köszöntőt, majd Cecilia Björner, Svédország magyarországi nagykövete ismertette az uniós elnökség kiemelt feladatait, amelyek között elsődleges a gazdasági válság és a munkanélküliség kezelése, valamint az éghajlatváltozás elleni harc (a feladatokról részletesebben a csatolt fájlban). A svéd nagykövet beszéde mellett a trojkában a két előző elnökség nagykövetei, Járomír Plísek (Cseh Köztársaság) és René Roudaut (Franciaország) is értékelték a trojka uniós elnökségét, illetve a svéd uniós elnökséggel kapcsolatban pozitív és magas elvárásaiknak adtak hangot.

A beszédeket hagyományos svéd ételekből álló fogadás követte, többek között lazac, hering és a „Jansson megkísértése” került a tányérokra.

A fogadás alatt hagyományos svéd népzenei énekcsokorral az észak-svédországi Umeåból érkezett, négy svéd fiatal hölgyből álló Kraja énekes együttes szórakoztatta a vendégeket.

Svédország 2009. december 31-ig vezeti az Európai Unió Tanácsát.

További hírek